Az 1900-as évek elején a világ egyik legveszélyesebb városa Sanghaj volt, ahol a Sanghaji Városi Rendőrség kötelékében szolgált két brit rendőrtiszt, William E. Fairbairn és Eric.     A. Sykes. Látva, hogy milyen magas a járőrök sérüléseinek és elhalálozásának aránya az utcai letartóztatások és járőrözések során, Fairbairn zseniális ötlettel állt elő: több száz sérüléssel vagy halállal végződött rendőri intézkedés jegyzőkönyvét gyűjtötte össze és szakemberek bevonásával megkezdte azok kiértékelését tudományos módszerekkel. A kutatásban részt vettek pszichológusok, orvosok és természetesen Fairbairn és Sykes is. Céljuk az volt, hogy egy minden eddiginél hatékonyabb és gyorsabban tanulható közelharc rendszert dolgozzanak ki. A gyűjtő- és kutató munka éveken át tartott, Fairbairn 1926-ban Defendu néven meg is jelentette könyvét. A rendszer oktatását követően jelentősen visszaestek a rendőröket ért támadások és sérüléssel járó intézkedések.

A sikeres újítás meghozta Fairbairnnek és Sykesnak az ismertséget és mivel a második világháború idején a szövetségesek kétségbeesetten kerestek minden lehetőséget és megoldást, hogy a német előrenyomulást megakadályozzák, Fairbairnt és Sykest Skóciába vezényelték, hogy a szövetséges erők speciális alakulatait képezzék ki. A korábbi rendőri rendszer ott még tovább egyszerűsödött, hiszen a brit, amerikai és kanadai katonáknak kevés eszközzel kellett a legnagyobb pusztítást végrehajtani a legrövidebb idő alatt, mindenféle szabályoktól mentesen. Ami addig tehát az önvédelemről szólt, átalakult halálos erővé. Ezt a rendszert tanulták a méltán hires-hírhedt Night Squads és a Devil’s Brigade deszantos egységek tagjai is. Szintén itt kapta a kiképzését Rex Applegate az USA hadseregének ezredese, valamint Anthony Biddle ezredes, aki a USA gyalogságának, tengerészgyalogosainak és rangereinek kiképzéséért felelt. Ez a rendszer alapozta meg a CIA, az FBI és az OSS tagjainak oktatási anyagát. Fairbairnnek és Sykesnak köszönhetjük továbbá a mai, modern maroklőfegyveres lövészet alapjait, a lövedékálló mellényt és a Brit Speciális Erőknél rendszeresített jellegzetes formájú Fairbairn-Sykes tőrt.

A Defendu már azokban az időkben is dinamikusan fejlődött, mindig megfelelt az adott feladatkörnek és válaszokat keresett az új kihívásokra. A kiképző táborokban összpontosult mindaz a tudás, amely lehetővé tette, hogy a kikerülő katonák, elit alakulatosok és titkosszolgálati operátorok túléljék az ellenséges közeg megpróbáltatásait. Az ott dolgozó kiképzők valamennyi tagjának ismeretanyaga és tapasztalata befolyással volt Fairbairnre és ezáltal a Defendu-ra, tökéletesítve a mozgásanyagot, a taktikai és mentális képzést. A második világháborút követően ezek a kiképzők és katonák a világ minden tájára eljutottak, így az addigi egységes, egy kézben összpontosuló rendszer több szálon kezdett el tovább futni, és a Defendu név később Defendora változott.

A Defendo kialakításakor az európai társadalmi elvárásoknak való megfelelés volt az alapelv. A társadalmi környezet, kultúra és éghajlat meghatároznak bizonyos feltételeket, amiket egy valósághű önvédelmi rendszer fejlesztésekor számításba kell venni.
A Defendo folyamatos fejlesztés alatt áll az új igények és feltételekhez mérten. Csak a sokszorosan kipróbált és bevált technikák maradnak a rendszerben. Azon technikák, amelyek nem hoznak megfelelő eredményt vagy kevésbé használhatóak, kidobásra kerülnek. Az évek óta folyó következetes fejlesztés és kutatás eredményeképpen ma nincs olyan technika, ami egy veszélyes helyzetben csődöt mondana, és ez a munka mind a mai napig tart.